Házavatók.Hu
Házavatók.Hu
Tartalom
Általános menüpontok
 
Szemelvények korábbi hírlevelekből
Szemelvények korábbi hírlevelekből : Hogyan Ne kérjünk árajánlatot?

Hogyan Ne kérjünk árajánlatot?

Tóth József  2011.05.28. 21:38

Néhány évvel ezelőtt egy kedves ismerősöm, aki egy budai társasház közös képviselője, meghívott a közgyűlésükre. A téma: tetőfelújításra vonatkozó kivitelezői árajánlatok kiértékelése, kivitelező kiválasztása a munkák elvégzésére.

Kérem, engedje meg, hogy a továbbiakban megosszam Önnel a lakógyűlésen szerzett tapasztalataimat.


Elöljáróban jelezni kívánom, hogy a meghívásnak természetesen nagyon örültem, hiszen egyúttal kilátásba helyezte azt is, hogy a kivitelezés során igénybe kívánják venni majd a műszaki ellenőri szolgáltatásaimat. Egyből érdeklődtem is, hogy hol tartanak az előkészítésben, javasoltam, beszéljük át az egész folyamatot. A Hölgy igyekezett megnyugtatni: minden rendben van, a tetőfelújításra már 3-4 kivitelezőtől kért is árajánlatot, az én dolgom a lakógyűlésen „csupán” annyi, hogyha valamilyen műszaki vonatkozású kérdés felmerül a tulajdonostársak részéről, akkor segítsek azoknak a megválaszolásában. Beszélgetésünkig az árajánlatok még nem érkeztek be, azokat nem láthattam. Tájékozódás céljából azért a padlásra, illetve a tetőre csak felmásztam. Ha már ott voltam, készítettem néhány fotót is. Az épület egy részén magastető található beépítetlen padlástérrel, a másik része pedig lapostetős. A tetők műszaki állapotáról annyit, hogy egyből annak a bizonyos állatorvosi lónak az esete jutott az eszembe.

Elérkezett a közgyűlés kitűzött időpontja. Természetesen nem volt meg a határozatképességhez szükséges létszám. Semmi probléma, fél óra múlva újra kezdtük, ekkor már a jelenlévők létszámától függetlenül határozatot lehetett hozni.

A Közös képviselő a bevezetőjében az általam készített fotók segítségével bemutatta a tető állapotát, felvázolta a finanszírozás lehetőségét (Önkormányzati pályázat.), majd ismertette a kivitelezői árajánlatokból a vállalási árakat. És ekkor meghűlt bennem a vér: a 400 ezer forinttól a 1,5 millió forintig volt ott minden. Persze azt mindenki tudja, hogy manapság szabad áras piaci verseny folyik. Na de ennyire azért mégsem! Valami itt nem stimmel! — gondoltam.

Gyanúm sajnos beigazolódott. Néhány kérdezz-felelek után gyorsan kiderült, a Közös képviselő a kivitelezőktől „tetőfelújításra” kért árajánlatot. Csak így, általánosságban. És mivel a magasságot finoman szólva nem kedveli, ezért a kivitelezőkkel nem is ment ki a tetőre, csupán az egyesével érkező vállalkozókat küldte ki azzal az instrukcióval, hogy mérjenek fel. Ennek az ajánlatkérési módszernek köszönhetően akadt olyan ajánlattevő, aki csak a lapostetős részek vízszigetelésének felújítására adott ajánlatot. Volt olyan, aki a helyszíni bejárás alapján néhány szarufa megerősítésére, tetőlécek és a cserepek részleges cseréjére is adott ajánlatot, ami egyébként műszakilag indokolt is volt. Akadt olyan, aki úgy gondolta, hogy a bádogos szerkezeteket, ereszcsatornákat is ki kellene cserélni és azok anyaga az általánosan alkalmazott horganyzott lemez legyen. A másik vállalkozó a tartósabb, de drágább horganylemez felhasználásával számolt. Mert ő meg úgy gondolta, hogy a patinás budai környezetbe inkább ez való. A lakók egy része az egyik, másik része a másik ajánlat mellett érvelt. Végül is döntés nem született, így a közösség az idő rövidsége miatt egyszerűen lemaradt a pályázat benyújtásának határidejéről, és ilyen módon elbukta az önkormányzati támogatás lehetőségét.

Ugye belátja kedves Olvasóm, nem lehet összehasonlítani az alma árát a kókuszdióéval. Pedig mindkettő gyümölcs. Először azt szoktuk eldönteni, hogy mit akarunk vásárolni, előreláthatólag mire lesz lehetőségünk ha majd kimegyünk a piacra. Amennyiben úgy döntünk, hogy alma, akkor az almát árusító kofákat fogjuk körbejárni és az ő kínálatukból fogunk választani. Ha kókuszdió, akkor a kókuszdiós standokat fogjuk keresni. Ilyen egyszerű!

Miért meséltem mindezt el most Önnek? Azért, mert ezzel is szerettem volna rávilágítani arra, hogy építési ügyekben minél előbb, már a beruházás előkészítése során keresse fel az Ön személyes „bizalmasát”, az építési műszaki ellenőrt. Ő már ismeri a piacot. Tud abban súgni, hogy az Ön személyes problémájára melyik „gyümölcs” jelenti a legoptimálisabb megoldást. Minden tényezőt figyelembe véve! És esetleg abban is tud segíteni, hogy melyik „kereskedőt” kell nagyívben elkerülnie, mert ott „jó áron” ugyan, de gyakran rothadt gyümölcsöt árulnak.

Még nincs hozzászólás.
 
Üdvözlöm Önt!
Tóth József
 
Elérhetőségeink


Telefon:
06 (20) 292-6301

E-mail:
iroda@hazavatok.hu

Skype:
tothjosi

My status

 
Kérdezzen......
 
Cylex Tudakozó

Cylex Silver Díj

 
Tartalom

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.